Binotto elégedett Vettel vasárnapi teljesítményével
2020. november 18. írta: F1Hírek

Binotto elégedett Vettel vasárnapi teljesítményével

Sebastian Vettel a múlt októberi Mexikói Nagydíjon azaz 386 nap után állt újra a dobogóra, méghozzá Mattia Binotto nélkül. 

 

A Ferrari csapatfőnöke a hétvégi Török Nagydíjon nem volt ott, mivel Maranellóban volt, hogy segítse az autó fejlesztését. Mindeközben Vettel az idei év legjobb futamát futotta azzal az autóval amivel eddig csak el-el vezetgetett a középmezőnyben.  

Vettel a harmadik hely megszerzése után viccesen oda is szúrt Binottónak, hogy lehet a következő versenyre el sem hozzuk. Természetesen Binotto vette a lapot és válaszolt is a négyszeres világbajnoknak: ,,Boldog vagyok, hogy Sebastian megszerezte idei első dobogóját. Úgy vélem jót tett ez neki és főleg az önbizalmának. Így a szezon végére már-már mondhatni, hogy összeszokott az SF1000-essel."

vettel-podium-turkey.jpg

,,A versenyen végig remek volt a tempója, amit a jó rajtja is segített. Óvta a gumikat és gyönyörű előzéseket muatott be. Az utlosó körben pedig jól kihasználta a kínálkozó lehetőséget és gyorsan előzött  ezzel fellépve a harmadik helyre. Ha van még egy kör Perez is meglett volna neki"

Összesen még három futam van hátra. A csapatfőnök reméli, hogy ezeken a futamkon is ilyen vagy ennél jobb helyezést érnek majd el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://f1hir.blog.hu/api/trackback/id/tr7916289864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása